Újra biológiakedvelő diákok versenyeztek karunkon

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Újra biológiakedvelő diákok versenyeztek karunkon
Újra biológiakedvelő diákok versenyeztek karunkon
Újra biológiakedvelő diákok versenyeztek karunkon
2020. március 7.

Immár negyed alkalommal szervezte meg a Kárpát-medencei kiterjedésű Herman Ottó biológiaverseny erdélyi fordulóját a Magyar Természettudományi Társulat, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szombaton, 2020. március 7-én. Erdély 19 iskolájából érkeztek a 7–8. osztályosok és kísérőtanáraik, közel 60 diák nevezett be azért, hogy továbbjuthasson a XXX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Versenyre, illetve részt vehessen a IV.Kárpát-medencei Tehetségtáborban.

Alaptantárgyként oktatják a Sapientia EMTE három karának számos szakján a biológiát, így akár környezettudomány, génsebészet, növényorvosi vagy épp élelmiszermérnöki alapképzésen is otthon érezhetnék magukat a jövőben azok a 7–8. osztályos diákok, akik a Herman Ottó verseny erdélyi fordulóján vettek részt a hétvégén, hiszen bebizonyították a biológia iránti érdeklődésüket. A harmincadik alkalommal megszervezett verseny külön erdélyi fordulója negyedik alkalommal is az egyetem Kolozsvári Karán lelt otthonra. A vetélkedő egyébként az egész Kárpát-medencére kiterjed, Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig fogja egybe azokat a 7–8. osztályos diákokat, akik hangsúlyosan érdeklődnek a biológia iránt.

A verseny erdélyi fordulójának megszervezése révén a Sapientia EMTE elsősorban arra törekszik, hogy támogatást nyújtson az erdélyi közoktatásban zajló tehetséggondozásnak, hozzájáruljon az ifjú tehetségek már általános iskolai szinten történő szelekciójához, valamint hogy bekapcsolja őket a tehetséggondozás Kárpát-medencei hálózatába. A március 7-ei fordulóban legmagasabb pontszámot elért két-két tanuló továbbjutást nyert a XXX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny döntőjére, amelyre a magyarországi Kisújszálláson kerül sor 2020. június 5–7. között, ráadásul részesei lehetnek a IV. Kárpát-medencei Tehetségtábornak is Felvidéken.

Az erdélyi fordulón mindkét évfolyamon hét különdíjat és három helyezést osztottak ki. A díjazottak a következők:

Díjazott

Iskola

Vezetőtanár

Osztály

Díj

Sófalvi Diána

Székely Mózes Általános Iskola

Cseresnyés Eszter

7

I. díj

Fülöp Szende

Sükösd Ferenc Általános Iskola

Cseresnyés Eszter

7

II. díj

Imre Nikolett

Báthory István Elméleti Líceum

Botár Katalin

7

III. díj

Vajda Melinda

George Moroianu Középiskola

Farkas Erika Amália

7

különdíj

Hunyadi Szabina

Székely Mózes Általános Iskola

Cseresnyés Eszter

7

különdíj

Ujváry Dora

Onisifor Ghibu Elméleti Líceum

Irsai Mónika

7

különdíj

Koncz Eszter

Szent György Technológiai Líceum

Joó Borbála

7

különdíj

Antal Timea

Petőfi Sándor Általános Iskola

Hatos Anna Zsuzsánna

7

különdíj

Ferenczi Zsolt

János Zsigmond Unitárius Kollégium

Sólyom Vivien-Anna

7

különdíj

Ráduly Rebeka

Végh Antal Általános Iskola

Turoczi Andrea

7

különdíj

Kacsó Botond

Sükösd Ferenc Általános Iskola

Cseresnyés Eszter

8

I. díj

Fülöp Izabella

2-es számú Diaconu Coresi Általános Iskola

Papp Edith

8

II. díj

Farkas Tamara Tekla

Petőfi Sándor Általános Iskola

Hatos Anna Zsuzsánna

8

III. díj

Gyarmati Dávid

Petőfi Sándor Általános Iskola

Hatos Anna Zsuzsánna

8

különdíj

Kádár Andrea

Székely Mózes Általános Iskola

Cseresnyés Eszter

8

különdíj

Szász Bernát

Sükösd Ferenc Általános Iskola

Cseresnyés Eszter

8

különdíj

Medgyesi Beatrix

Áprily Lajos Főgimnázium

Papp Edith

8

különdíj

Lukács Beáta

Székely Mózes Általános Iskola

Cseresnyés Eszter

8

különdíj

Küsmődi Anna

Siklódi Lőrinc Általános Iskola

Fülöp Réka

8

különdíj

Szabó László

János Zsigmond Unitárius Kollégium

Sólyom Vivien-Anna

8

különdíj

 

A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával létrejövő versenyen a következő iskolák diákjai vettek részt (ábécérendben):

2-es számú Diaconu Coresi Általános Iskola, Áprily Lajos Általános Iskola, Áprily Lajos Főgimnázium, Báthory István Általános Iskola, Báthory István Elméleti Líceum, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Dimitrie Cantemir Általános Iskola, Fogarassy Mihály Általános Iskola, George Moroianu Középiskola, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Onisifor Ghibu Elméleti Líceum, Petőfi Sándor Általános Iskola, Siklódi Lőrinc Általános Iskola, Sükösd Ferenc Általános Iskola, Székely Mózes Általános Iskola, Szent György Technológiai Líceum, Végh Antal Általános Iskola, Zajzoni Rab István Középiskola.

 

 

Erdélyből csak sapientiás hallgatók hoztak első díjat az idei OTDK-ról
A kiemelkedő eredményről a múlt pénteki, június 14-ei 3. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumon esett szó.

Két helyezés az OTDK Művészeti és művészettudományi szekciójában
Média Tanszékünk két hallgatója kapott díjat a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a Mozgókép és a Művészetelmélet tagozatban.

Első díjat és különdíjat is nyert Varga Szilvia az OTDK-n
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék elsőéves mesterise a Társadalomtudományi szekció Politikatudomány I. tagozatában remekelt.

Háromszoros OTDK-siker: kiváló eredményeket értek el a Környezettudományi Tanszék hallgatói
Második díjakat hoztak a Kolozsvári Kar diákjai a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióin.

Új köntösben a Kari TDK-k: OTDK-kvalifikációk és alkotói szekció is várható
Sajtótájékoztató keretében beszéltünk a 2018. április 25–26. között zajló VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról.

Hallgatóink a XXXIII. OTDK-n
A Műszaki Tudományi Szekcióban két I. helyezést, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban egy III. díjat, az Agrártudományok Szekcióban pedig négy különdíjat nyertek.

OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2015-ben Kolozsváron szervezi meg a Fizika, Földtudományok, Matematika szekciót (FiFöMa) első alkalommal Magyarország határain kívül.

OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.

Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.

Növekvő érdeklődés a tanulmányi és szakmai programok iránt – Erasmus+ Open Doors 2020
Március 4-én ismét nyitott ajtókkal fogadtuk a hallgatókat az Erasmus+ Open Doors 2020-as tájékoztató estjére.

ERASMUS+ OPEN DOORS a Kolozsvári Karon – Tedd meg az első lépést!
A március 4-ei tájékoztató rendezvény kiváló alkalom arra, hogy mindent megtudj a pályázás folyamatáról, a tanulmányi és szakmai gyakorlat kínálta lehetőségekről.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2020 nyara) és tanulmányi mobilitás (2020/21-es tanév)
Jelentkezési határidő: 2020. március 20., péntek, 12 óra.

Kiutazások résztámogatására pályázhatnak az oktatók, kutatók a Communitas Alapítványnál
A pályázat leadási határide 2020. március 23., részleteket a Communitas honlapján olvashatnak.

Német kisebbségről és nemzetiségpolitikáról ad elő nálunk Brenner Koloman
Várunk minden érdeklődőt A magyarországi nemzetiségpolitika a rendszerváltozás után: a német kisebbség példája c. előadásra!

Újra Kolozsvár volt a Bocskai-zarándoklat első állomása
Kolozsváron is állomásoztak a látogatók, ahol Bocskai szobrát és a Rektori Hivatal oldalán levő emlékplaketett koszorúzta meg a küldöttség február 22-én, szombaton.

Új kihívást indítunk az anyanyelv világnapjára: többnyelvűsítettük felirataink
Arra kérünk fel minden kolozsvári magyar intézményt, hogy tegyen egy lépést a többnyelvűség megvalósítása érdekében.

Elindult a jelentkezési folyamat – középiskolások előtt is megnyitjuk a X. Kari Tudományos Diákköri Konferencián
A tudományos rendezvényre május 13–15. között kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.

Diákképviselői pozíciókra lehet jelentkezni a kolozsvári Sapientián – 2020
A meghirdetett pozíciókra a Kolozsvári Kar diákjai jelentkezhetnek, a szükséges dokumentumok beküldési határideje február 19., 18:00.

Testnevelés-tanári és edző szakok elindításáról folytatott beszélgetést két budapesti intézménnyel a Sapientia
A Testnevelés Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői február 13-án látogattak a Sapientia EMTE-re.

Volt hallgatónkat díjazták a 3. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen Budapesten
Bántó Csaba operatőr 2008-ban végzett a filmművészet, fotóművészet, média szakunkon.

Volt hallgatóink sikerei a 2020-as Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
A január 27. – február 2. között zajló BIDF-en két volt sapientiás rendező is bemutathatta alkotását.

Vörös Lajos a kazah sztyeppén az eltűnő víz nyomában
Az úti beszámolók sorát gazdagítja új előadás-sorozatunk, a Világutazók, melynek keretében Kazahsztán világába vezet be Vörös Lajos 2020. február 11-én, 18 órától.

XXX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny – erdélyi forduló
A biológiakedvelő 7–8. osztályosok február 7-éig jelentkezhetnek az erdélyi forduló idei kiadására, melynek a Kolozsvári Kar ad otthont március 7-én.

Bővül a Kolozsvár–Szeged kapcsolatok sora: együttműködési szerződést írt alá a Sapientia EMTE és a Szegedi Tudományegyetem
Meghosszabbította partnerségét a két intézmény.

Kari TDK-k és ETDK-k 2020-ban is a Sapientián – középiskolások felé is nyitunk
Már két éve megnyitottuk a jelentkezést más intézmények hallgatói számára, 2020-ban a középiskolások poszterszekcióba jelentkezhetnek.

Immár harmadik alkalommal szervez karácsonyi könyvbemutatót a Jogtudományi Intézetünk
Mikor: 2019. december 19, csütörtök, 17 óra Hol: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

Felvételit hirdetünk a 2020-as hangmester felnőttképzésre
Ötödik alkalommal indítunk államilag akkreditált hangmesteri felnőttképzést. Iratkozni január 15–31. között lehet, a felvételi pedig február 3-án lesz.

Indul a táncművészeti szak Kolozsváron – az MTI-nek adott interjút dr. Tonk Márton dékán az új szakról
November 29-én kaptuk meg a működési engedélyt, így a 2020 nyarán iratkozók már öt alapképzés közül válaszhatnak.

Farkas Boglárka filmjét díjazták Bukarestben a filmiskolák munkáit külön versenyben felvonultató IPIFF fesztiválon
A Sapientia EMTE Média Tanszékének hallgatója államvizsgafilmjével nyert díjat november 30-án.

Ünnepi megbocsátásnapok: a Mikulás manói szemet hunynak a késedelmi díjak felett
December 5–6-án érdemes visszacsempészni a Tonk Sándor Könyvtárba polcon ragadt könyveket.

Tisztelgő kötet Vékás Lajos 80. születésnapjára
Tizenegy tanulmányból álló ünneplő kötetet jelentetett meg a Sapientia EMTE a kolozsvári születésű díszdoktora, Vékás Lajos tiszteletére 80. születésnapja alkalmából.

Lupescu Radu: Felesleges volt elbontani a kolozsvári Híd utcai kaputornyot
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben Művészettörténet szekciójában tartott előadást oktatónk 2019. november 30-án, szombaton a Vallásszabadság Házában.

Harminc éve szabadon: filmmel, kerekasztallal és rockzenével a rendszerváltásról
A '89 decemberi események évfordulójára Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Sapientia Kolozsvári Kar szervez megemlékező eseményt.

Barangolások Észak-Amerika nemzeti parkjaiban – Farkas Györggyel (Világutazók S1E1)
Új utazásbeszámolós sorozatot indít a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara december 12-én, csütörtökön 18 órától.

Történészi toplistán a Sapientia EMTE létrehozása – az elmúlt 30 év jelentős eseményeit gyűjtötte össze a Transindex
A romániai magyarok számára legfontosabbnak ítélt történésekből választottak tízet.

Gr. Mikó Imre-emléklappal tüntették ki dr. Dávid László rektor urat
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2019-es megnyitója keretében tüntette ki egyetemünk vezetőjét.

Pitchfórumot hirdet a Média Tanszék a 2019/2020-as tanévre is
A fórum célja a hallgatók kreatív munkájának az ösztönzése azáltal, hogy a legjobb tervek megvalósítását az egyetem kiemelten támogatja.

175 éve született Óvári Kelemen jogászprofesszor – Magyar Tudomány Napja Erdélyben
2019. november 21., csütörtök 16 óra, Sapientia EMTE Rektori Hivatala (Bocskai-ház) – Óváry terem

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2019 – Társadalomtudományi szekció a Sapientián
2019. november 21., csütörtökön 10 órától az A303-as teremben várunk minden érdeklődőt!

Székelyföldi mofettás könyv – könyvbemutatóval egybekötött Egyetemi Esték a Környezettudományi Tanszéken
2019. november 19., 18:30

Sapientiás első díj a 15. Pannonfíling Mozgóképes Találkozón
A 2019. november 9-én Veszprémben megszervezett filmfesztiválon Farkas Boglárka hallgatónk államvizsgafilmjét díjazták.

Egy fiú számára üresedett hely bentlakásunkban
Azonnali beköltözéssel egy fiú számára van kiadó hely bentlakásunk egyik háromágyas szobájában. Érdeklődni a kar gazdasági osztályán lehet 9–15 óra között.

Amikor a falak leomlanak
A berlini fal leomlásának 30. évfordulóján, 2019. november 9-én 19 órától várunk minden érdeklődőt a Hunyadi Mátyás díszteremben egy tematikus fényképvetítésére, melyet dr. Cristian Ivaneș oktatónk élőben kommentál.

Diákjaink fényképei a IV. Vizualia Festészeti, Grafikai és Fényképészeti Fesztiválon
Október 29-én a a kolozsvári Diákművelődési Ház termeiben nyíló hat kiállítás között a Média Tanszék hallgatóinak munkái is megtalálhatóak.

Pásztoroktól és gazdáktól tanult ökológia és szerepe a természet védelmében – dr. Molnár Zsolt előadása
A Környezettudományi Tanszék újabb érdekes témával szervez Egyetemi Estét november 6-án, szerdán 18:30-tól.

Eötvös Lorándra emlékezik a KAB és a Sapientia
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara 2019. november 5-én, délután 17 órától Eötvös Loránd-emlékülést szervez a KAB székházában.

Nagy Zoltán volt hallgatónk nagyjátékfilmet készített
„A film több száz igaz történeten alapul” – mondta a rendező a 80 perces Szép csendben dráma kapcsán, melyet az első magyar #metoo filmként emleget a média.

Moór Gyula Programra jelentkezhetnek a jog szakos hallgatóink
Intenzív vizsgafelkészítő szemináriumokat szervez a Jogtudományi Tanszék a bírói/ügyészi, valamint ügyvédi kamarai felvételire készülők számára.

Lapozható a 2020-as felvélteli tájékoztatónk
Középiskolások, ne aggódjatok, segítünk dönteni! Ha érdekel, mit tanulhatsz nálunk, pörgesd végig a füzetünket. Tantárgyakat, elhelyezkedési lehetőségeket, minden fontos információt megtalálsz benne.

Nemzetközi film- és médiatudományi konferenciát szervez Média Tanszékünk
Festőiség: vizuális élvezet és intermedialitás a kortárs filmben, művészetben és digitális kultúrában 2019. október 25–26.

Hallgatóktól liciseknek: Erdély középiskoláiban mutattuk be a 2020-as felvételi kínálatunk
Személyes tapasztalataikról, szakjainkról, oktatásról és a sapientiás életérzésről is meséltek a csapatok október 14–18. között.

Nemzedéki mozgalmak Erdélyben 1920–1944 között – Csapody Miklós előadása a Sapientián
Az Egyetemi Esték „évadnyitójára” 2019. október 24-én, csütörtökön 18 órától kerül sor karunk B301-es termében.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2019/2020-as tanév, II. félév
A második féléves Makovecz-pályázat jelentkezési határideje 2019. október 23., szerda 16:00 óra.

Megünnepelték az Egyetem Napját a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, az első tanévnyitó évfordulóját idén Kolozsváron ünnepeltük meg.

Egyetem Napja a Kolozsvári Karon
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, ennek ünnepe a idei évben pedig a Kolozsvári Kar ad otthont az ünnepi rendezvénynek.

Légy a Sapientia Kolozsvári Karának arca 2019 őszén!
Kedves Hallgatónk! 2019 októberében egyetembemutató körútra indulunk Erdélyben, és Téged várunk, hogy légy a Sapientia arca!

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2019/20-as tanév II. félévében
A pályázat leadási határideje: 2019. október 7., hétfő, déli 12 óra.

Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben (KA107)
Benyújtási határidő: 2019. október 7. hétfő, 15 óra.

VII. Jog és irodalom szimpózium a kolozsvári Sapientián
A Jogtudományi Intézetünk és az MTA TK JTI Interdiszciplináris jogi kutatások csoportja által szervezett eseményre pénteken, szeptember 20-án kerül sor.

Szeptember 17-én nyitja az új tanévet a Kolozsvári Kar
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának ünnepségre szeptember 17-én, kedden 12 órától kerül sor a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.

Karunk dékánja a magyar napokon
Dr. Tonk Márton a Rendszerváltás 30: Ilyenek voltunk… Rendszerváltás a fiatalabb generációk szemszögéből kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

Médiatörténeti kiállítás a marosvásárhelyi Kultúrpalotában
2019. augusztus 29-én, csütörtökön 18 órától várják az érdeklődőket a Schnedarek Ervin amatőrfilmes hagyatékából készült kiállítás megnyitójára.

Az eXtremeMan Nagyatád versenyen szaladt újabb maratont dékánunk, váltóban
A 3030-as rajtszámú csapat tagjaként futotta le augusztus 10-én a 42,2 km-es távot dr. Tonk Márton.

Őszi felvételit hirdet a Sapientia: szeptember 5-től várjuk az iratkozókat a Kolozsvári Karon
Nemrég zárult a nyári felvételi, a fennmaradó tandíjmentes és tandíjas helyekre lehet iratkozni szeptemberben.

Filmvetítések a Sapientián – 10. Kolozsvári Magyar Napok
Ingyenesen filmvetítések, illetve kiállítás és kerekasztal-beszélgetés várja az érdeklődőket augusztus 20–24. között a Kolozsvári Karon.

Találkozzunk a 30. Tusványoson!
A Sapientia EMTE 2019-ben is sátrat ver a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, július 24-én, szerdán karunk oktatói és diákjai mutatkoznak be előadásokkal.

Újraforgatják a Sapientián az 1921-es Drakula-filmet
Hallgatóink a celluloid workshop folyamán a Drakula halála c. film remake-jén dolgoztak a 2018/2019-es tanévben.

Pótfelvételi a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolába
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Kolozsvári Kar doktori iskolájába 2019. július 25., csütörtökön 16 óráig lehet jelentkezni.

Hamarosan startol a felvételi
Összesen 150 helyet hirdet meg a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara: 88 ingyenes, valamint 62 költség-hozzájárulásos helyre lehet iratkozni 2019. július 13-tól.

Fesztiválos SapExperience – kiköltözünk a VIBE-ra
Július 4–7. között külön helyszínnel várunk, de Csernobil, szólásszabadság, fotózás, geopolitika vagy épp külföldi munkavállalás témában is lesznek előadásaink.

First Cut III – évzáró médiás bemutatóra hívjuk az érdeklődőket
2019. június 27-én, csütörtökön 17 órától filmekkel, fotókiállítással, illetve álló- és mozgóképes installációkkal várjuk az érdeklődőket.

Partnerkapcsolati megállapodást kötött Budapest II. kerülete és több kolozsvári magyar szervezet
A Sapientia részéről karunk dékánhelyettese, dr. Szenkovics Dezső volt jelen.

Fejlemények a tervezett néptáncművészeti szak kapcsán
A szak tervezett indítása objektív, adminisztratív okok miatt késik.

Álláshirdetés: teljes munkaidős takarítói állás
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karához tartozó Lupán Ernő Alapítvány takarítói állásra hirdet versenyvizsgát. Jelentkezési határidő: 2019. július 1, hétfő, 16 óra.

Elkészült a IX. Kari TDK összefoglaló videója
A 2019. május 15–17. között megszervezett IX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia videója elérhető a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának YouTube-csatornáján.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program 2019/2020-as tanévben
A pályázatot legkésőbb 2019. július 12., péntek éjfélig elektronikusan kell beküldeni a ct@sha.hu címre.

Bagolylest szervezünk a Tonk Sándor Könyvtárban
Hosszabbított programmal vár mindenkit a könyvtárunk június 11-én, kedden. Reggel 8-tól éjfélig jöhetnek az olvasók, ráadásul meglepetések is várják az érdeklődőket.

Sikeres szereplés a IX. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen
Az ötfős csapatunk negyedik helyen végzett.

Meghosszabbított jelentkezési határidő a részmunkaidős takarítói állásra
A Kolozsvári Karhoz tartozó Lupán Ernő Alapítvány által hirdetett állásra június 14-én 16 óráig lehet jelentkezni.

Sikerek a FOCUS fotóversenyen
A diákoknak megszervezett országos fotóriportversenyen Fazakas Bence és Karácsony Ákos is díjat nyert. A kiállításra 2019. május 17-én került sor.

Bocskai-díjat adományozott Balog Zoltán miniszterelnöki biztosnak a Sapientia
A május 24-én zajló díjátadót a Magyar politikai enciklopédia bemutatója előzte meg a kar dísztermében.

Könyvbemutató és díjátadó a kolozsvári Sapientián
A május 24-én 11 órakor kezdődő eseményen a Magyar politikai enciklopédia bemutatójára, majd a Bocskai-díj átadására kerül sor.

Különleges filmbemutató a szovjet fogságról a kolozsvári Sapientián
Május 24-én, pénteken 18 órától a Kárpátaljai tragédia című film bemutatójára kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dísztermében.

Miért sétálnak a szobrok? – többek között erre is válaszoltak a TDK-n
Négy tagozatban tartottak bemutatókat az egyetemisták, különböző témaköröket körbejárva május 15–17. között Kolozsváron.

Műhelykonferenciát szervez a Kari TDK péntekén a Média Tanszéken
A Fotó- és filmgyűjtemények a digitális korszakban konferenciára május 17-én kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.

Izgalmas előadások, művészeti alkotások a IX. Kari TDK-n
Szó lesz például a béranyaság jogi vonatkozásairól, tanúvédelemről, a helyi zsidó közösségről vagy épp a V4-ről is, és különböző fotósorozatok, filmek kerülnek bemutatásra.

Kari kancellárunk könyvbemutatója a Bocskai-házban
A Scientia Kiadóval közösen szervezett esemény Murádin János Kristóf „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között című kötetének bemutatója.

DURAY MIKLÓS: Társadalomépítés és önkormányzatiság a felvidéki magyar közösségben
Az Egyetemi Esték rendezvénysorozat vendégeként tart előadást a felvidéki politikus, író, egyetemi oktató.

Volt sapientiás hallgató a Cannes-i Filmfesztivál listáján
A Filmművészet, fotóművészet, média szakon tanult Moldovai Katalin, aki a Metropolitan Egyetem mesterképzésén készített diplomafilmjével került a filmfesztivál programjába.

A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott előadást Orbán Viktor miniszterelnök
2019. május 8-án, szerdán délelőtt a Sapientia hallgatóinak, oktatóinak és meghívottjainak tartott előadást Magyarország miniszterelnöke.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben
A benyújtási periódus: május 6. – május 23. csütörtök déli 12 óra.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására a 2019/20-as tanévben
Benyújtási periódus: május 6. – május 23. csütörtök, 12 óra.

Elhunyt Ambarus-Egyed Róbert egykori kollégánk
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának munkaközössége szomorú szívvel búcsúzik Ambarus-Egyed Robitól, egykori kollégától, baráttól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!

Videóval mutatjuk be a Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumunkat
Aki nem járt még az Erzsébet/Emil Racoviță u. 30. szám alatti épületben, az most hallgatóinkkal tehet egy virtuális sétát.

A magyar film napja Kolozsváron – filmvetítés a Sapientián
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa ingyenes filmvetítést szervez április 30-án, a magyar film napján a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.

Műhelykonferenciára kerül sor májusban a Média Tanszéken
A Fotó- és filmgyűjtemények a digitális korszakban konferenciára május 17-én kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. Jelentkezési határidő: május 6.

Ott voltunk a bécsi maratonon
Sapientiás színekben szaladta le a 42,195 kilométeres távot karunk dékánja, dr. Tonk Márton egyetemi tanár a 2019. április 7-én, vasárnap megszervezett 36. Vienna City Marathonon.

Rövidített könyvtári nyitvatartás április 8–12. között
Szeretnénk felhívni minden olvasó figyelmét, hogy április második hetén a Tonk Sándor Könyvtár 10–18 óra között, rövid programmal várja az olvasni vágyókat.

Konferencia a legfrissebb környezeti kutatásokról a kolozsvári Sapientián
2019. április 3–6. között zajlik a XV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A konferencia magyar és angol nyelven zajlik.

Dr. Varga Csaba előadása: A jogi kultúrák és összehasonlító tanulmányozásuk – mit tanulhatunk egymástól, és magáról a jogról?
Az előadásra 2019. április 2-án, kedden 18 órától kerül sor az A105-ös teremben.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign